2011. május 23., hétfő

Ipoly Május 11

D.Lacival még május elején meg beszéltük,hogy most már illő lesz egy Ipoly-pecát össze hozni.Mit május 11-re meg is beszéltünk.Az napig minden nap víz állás ellenőrzés,de szerencsére inkább apadt mint áradt volna.11.én reggel 120cm volt és estére mire befejeztük a pecát még 4 cm apadt.De ne szaladjunk ennyire előre.
11.-én reggel 05-kor a szokott kútnál találkoztunk.Sajnos egyedül jött,mert úgy volt hogy jön Ossy barátunk is,de neki sajnos munka helyi el foglaltsága volt.Át pakolás  L.kocsijába és indulás.
Korán ki érkeztünk,a folyó nyugodt és kristály tiszta arcát mutatta nekünk.Bizakodva szereltünk csak egy horgász páros meg a zsilip moraja "zavarta" a reggel csendjét.
Laci lefelé kezdte a horgászatott mid én felfelé a zsiliphez egyre közelítve próbáltam a Domikat kicsalni a part szélből.Az első órában sikerült is fogni egy Domit/kb 25cm/.Úgy gondoltam na végre megvan hollétük,de korai volt az öröm.aznap Tölgyesnél csak ez az egy darab halacska volt.Mint utólag L.el mondta neki még komoly kapása sem volt.
Át költöztünk Letkésre reménykedve  egy-két márna horogra akasztására.Az ivás még tartott de a helyiek elmondása szerint már a vége felé volt.Úgy mint Tölgyesnél L.lefelé kezdet én a híd felé araszoltam .Laci még alig távolodott el tőlem mikor az első márnám már a horgon védekezett,sajnos még egy percet se fárasztottam mikor lemaradt.Magával vitte a "nyerő nimfát".Ezután kísértetiesen hasonlított a halak aktivitása a Tölgyes-nél tapasztaltakhoz.Még fogdostam pár db apró halat de komoly érdeklődés nem volt.Laci mikor vissza ért elkeseredve mondta hogy pár db kisebb Domin kívül nem jött semmi.
Mind ketten kellemesen éreztük magunkat csak hiányoltuk Ipoly leg jobban ismerő horgászát aki biztos tuti tippekkel,módszerrel és 100%-os pontossággal behatárolt helyre mutatva irányította volna napunkat.
Ha valaki nem tudná kiről ábrándoztunk akkor annak most el árulom: BOGARAS PITYU /hiányoztál!!!/
Következőre talán a folyó más részeit vizsgáljuk.Tölgyes és Letkés is mint egy frissen ásott csatorna,a partján nincs se fű se növény csak a csupasz föld.

üdv:kukta