2010. július 25., vasárnap

B-A-Z megyében jártunk













Az idei nyaralásunkat Miskolc közelében töltöttük, de sajnos a magas vízállás miatt az éves Sajó pecánk elmaradt. Helyette maradtak a környék patakjai, amik ismeretlenek voltak ez idáig a számunra. Egy napot tudtunk horgászatra szánni, célhelyül a Garadna patakot választottuk. A patak horgászata nagy kommandós feladat, igazi bujkálós -dzsungel peca. A parti horgászatot nem nagyon szeretem, így inkább a gázlós, upstream szárazlegyezést műveltem. A Zagyvás motyómat használtam, egy 7’6” 3# bot- WF4# zsineggel, de mint szolnoki barátaink említették, néhol még ez is hosszúnak bizonyult. Ettől függetlenül igen jót pecáztam. Tetszett a bújkálós-térdelős-guggolós peca (Pityu neked biztosan bejönne J ) , a fákkal benőtt helyeken 5-6-7 méteres ügyes roll cast-el is már simán lehetett halat fogni. Az előzetes infók birtokában előző este kötöttem egy pár, 10# méretű Elk Hair Caddis-t , sárga és világosbarna testtel, fehér ill. natúr őszszőr szárnnyal. Gyakorlatilag ezekkel horgásztam végig a napot. A halak nem voltak túl finnyásak, a próbából felkötött 8#-as őzszőrt Hoppert is simán leszedték a rohanó víz tetejéről. Sok hal sikeredett, és olyan jól elvoltam, hogy viszonylag kevés fotót készítettem. Azon viszont meglepődtem, hogy a mások által favorizált és ajánlott „gödrök” szinte mindegyike üres volt. A halak mind 20-30 cm-es rohanó vízből vagy valami takarás mögül jöttek a légyért. A fogott halak sebes és szivárványos 40-60% arányban és 15-30cm méretben. Igazi élménypeca, ajánlom mindenkinek.

Egyetlen furcsaságként talán a napijegyen olvasható 5db 22cm –es elvihető pisztrángot említeném, az ilyen vizet simán el tudnám C&R szabályokkal képzelni.

A másnapi családi kiránduláson megnéztük a Szinva patakot a Majális parknál. Peca ezúttal elmaradt, de pár képet csináltam róla.

Hát ennyi volt….

Köszönöm szépen így utólag is az önzetlen segítséget és az információkat Sajómenő Daninak és PIstván barátunknak : Köszi!


Gábor "GZS" Zsolt

2010. július 22., csütörtök

Vissza a "paradicsomba".

Júl.29-aug.2.-ig ismét megpróbáljuk az Elk és a Wigwam folyókat ;-)
A vízállás sokat javult,már közel nyári szint van és az időjárás is pozitívan alakul.Mostanában 30fok körül van.Reméljük sokkal több hal akad és látványosabb felszíni szedésekkel kápráztatnak majd el minket!Ismét megpróbáljuk a Wigwamot is,hátha össze akaszkodunk pár nagy bullal.Repül már a híres Green Drake mayfly és a bazinagy polikat is favorizálják a gájdok.Kíváncsi leszek kell e most nekik.A múltkor teljes érdektelenség volt a nagy legyekkel szemben.Előtte még talán egy hétvégi chinook próbálkozás még besikerülhet,ha nem akkor legközelebb onnan jelentkezem ;-)
Üdv:
Pityu

2010. július 17., szombat

Szolgálati közlemény.Egyéb "hírek".

Könnyű terep ;-),innen akadt a coho.
Nem,nem!Nem esett a habtestem a habokba!:-) Zergéket megszégyenítő módon dobáltam ott vagy 1 órán keresztül,de csak az az egy coho jött,volna.


Történt 1-2 apró változás a blogon.Az egyik,hogy az utolsó hsz-ek megjelennek oldalt.A hülye színen nem tudok változtatni.Az én szemem egy kicsit bántja.A másik szintén ide kapcsolódik.A hsz-ek ezentúl csak jóváhagyás után kerülnek ki a bejegyzések alá.ennek két oka is van,az egyik,hogy ha vki régebbi bejegyzéshez írt,akkor azt sosem láttam.Nem nagyon nézegetek vissza,ki írt hozzá vmit a régiekhez.Így legalább ezt is tudom követni.A másik pedig egy látogató,aki szakmai baromságaival nem kívánatos személy itt.Időnként ide eszi a fene és próbálkozik az energiánk megcsapolásával :-D na hát most kizártam a lehetőségét ;-)

Egyéb hírek:
Mától (jul.16) elkezdődött hivatalosan a Lazac szezon a Fraseren!!!Első körben a Chinook lazac horgászatát engedélyezték,de már szép számmal van a folyóban a Sockeye lazac is,de erre még nem lehet horgászni.Ha véletlenül ez akad,akkor azonnal el kell engedni.Állítólag elég jó mennyiségű Red Chinook van a Fraserben és a Vedder/Chilliwackban is.Azt mondják róluk,hogy agresszívek,nagy sztrímereket javasoltak rájuk.Szombaton lesz az első próba,természetesen speyel ;-)

A múlt 7végén Pistivel kinéztünk a Capilanora kora hajnalban egy kis Coho pecára.Ezek itt elég kicsik 1-2kg körüliek jönnek,ha jönnek.Még sötétben kezdtünk.Reggel sikerült akasztanom a sokadik dobásra egy kis cohot,ami vagy 40-45cm lehetett.Amíg a fényképező "tűzkész" állapotba került,na addig lerázta magát a légyről,így fotó nem készült már róla.A első nyári lazac lehetett volna :-(

A minap a legyes boltban voltam,ahol odajött hozzám a másik üzlet góréja.Azt mondja,úgy hallotta a srácoktól a boltból,hogy én G-loomis "fun"(ez kicsit túlzás,bár van már 2 bot,3 sapka+1 póló) vagyok :-))) és meghívott egy launch partyra,ahol az új G-Loomis botokat fogják bemutatni!Ez egy zártkörű rendezvény a bolt "törzs vevőinek",ahol ki is lehet próbálni az új botokat,lesz kaja-pia stb.Természetesen a másik "fun" (aki a tolmácsom is egyben) Pisti is jön.Ez annyira titkos,hogy az eladók se tudnak se a partyról,se a botokról semmi részletet.Egykezes és spey is lesz,állítólag ezek a GLX utódai.Na meglátjuk,majd erről is beszámolok.Ha érdekel vkit.

Üdv:
Pityu

Fernie,Elk,Wigwam River.2010.07.1.-5. 3.rész.

A 3. részben pár kép került,ami kimaradt a többiből.Ezeken főleg az útközben látott vadak és a vízben ,víz mellett élő állatok vannak.Elég sok őzet láttunk a hegyek között és az Elk river környékén is.Ezek szerint nem véletlen a folyó név választása.A kis szigetektől a fő utakig,mindenhol feltűntek az őzek(elkek).Érdekességük volt,hogy futás közben a farkukat az égnek meresztik,ami olyan,mint egy lompos kutyáé!Sajnos ezek elég bátor jószágok,nagyon kellett vigyázni velük,mert az úton kóricálnak és alig mennek le az autók elől.Odafelé menet egy balesetet is láttunk,ahol egy őz rendesen megzúzott egy autót.
Az út mellett bambultak ránk.
Alig akart lemenni az útról.
Lazán pózolt,amíg lefotóztam.
Ezt a vízparton fogtam meg.Gyors fotó után repesztett tovább :-)
Ezt az "állatot" az Elk River Guiding Co. legyes boltjában találtam :-D
Méretes :-))))))) Alig fért a tenyerembe.
Napokkal ezelőtt jó kis stonefly repülés volt.Ezek a már kikelt kőlegyek maradványai.
Ő pedig egy élő stonefly nimfa.
Ilyen is volt...vmi kérész féle a sok közül.
A városi szakaszon a kis szigeteken is csatangoltak az őzek.
Sőt még egy Jávor tehén(Moose) is elbaktatott!!!
Természetesen az erdőben is akadt belőlük.
Egy kikelt stonefly.Méretes,olyan hüvelykujjnyi.
Váltó ruha.
Minden nagy sziklán volt belőlük.
A környék egyik leghíresebb,legelterjedtebb kérésze a Green Drake mayfly.
Állítólag,amikor nagy számban repül,akkor a halak megbolondulnak és habzsi-dőzsi van!
Hát azt hiszem ezzel be is fejezem az élménybeszámolót.Gondolom sikerült vmit megmutatni,átadni az élményekből,ami annyira maradandó volt,hogy ha minden jól megy ,akkor jul.29-aug.2.-ig ismét teszünk egy próbát!!!A víz folyamatosan,nagyon lassan apad,reméljük,mire megyünk akkor ideális feltételek mellett tehetünk egy újabb próbát!Csak ne lenne olyan messze....Remélhetőleg a Wigwam is barátságosabb lesz és a Bullok is elkezdenek mocorogni benne.Kezdődhet megint a napi légykötés áááááááááááááá...........

Üdv:
Pityu

2010. július 15., csütörtök

Fernie,Elk,Wigwam River.2010.07.1.-5. 2.rész.

Elindultunk.A szemközti havas hegy már USA.
Napkelte.
Egyik pihenőnk után,amikor elindultunk a kocsi hőmérője érdekes adatokat mutatott.-40-ről indult,de mire le tudtam fotózni már "felmelegedett" :-)
Ez már a Sziklás hegység.
Ez pedig az Elk völgye.
Közel volt a hó is.
Elk river.


Az első peca és halfogás helyszíne.Ott lent a fák előtt kapott.
Szép hely,szép víz.
Kootenay flyshop.
Ott télen sípályák vannak.
Sziklás hegység.
A nyerő szakasz.
Felső Wigwam river.

Felső Wigwam,itt már próbálkoztunk,de vadul ment a víz.
Az új szerzemény.G-Loomis GL3+Billy Pate Bonefish AR.
Frankón működtek.
Alsó Wigwam.
A víz,itt még kékes színű volt.
Valaha őz volt.Egy hasonló videót akartunk csinálni,mint ami a youtube-on van,a csontvázas.Ne egyszer ha meg lesz,ez lesz a nyitó kép :-D
Wigwam a hegyről.
Elk völgye.A part picit meredek.
Duzzasztó az Elken.Állítólag felette a mélyben dekkolnak a nagy Bullok!
Michel creek.
Michel c.
Michel c.Nem lehet rossz víz,csak az idő......
Matchbox Sparwoodban.

Bazinagy!
Király lehet a kerékcsere :-)
Egy dínó sehol se lenne mellette.
Elk River flyshop.Mindkét üzletben rendkívül segítőkész emberekkel találkoztunk!Azonnal mondták,mivel,merre,hol,hogyan stb!
Fernie.Megjöttünk.Elmentünk.Visszajövünk!

Ez a kv-zó egy érdekes hely.Antik berendezés,kedves kiszolgálás,horror árak,finom kv.
Valaha szebb napokat látott hordó.Alkeszok figyelem! :-)
Ossoyos.Egy festői város a völgyben.

Itt minden a gyümölcs termesztésről szól.Mindenhol cseresznyés,barackos kertek.
Skagit völgye.Egy következő kiszemelt víz!160km tőlünk,állítólag frankó száraz legyes víz.Csak most baromi magas a víz.No meg persze a medvék itt is otthon vannak.
A felső Skagit,itt még egész pofás.Egy próbát megérne.

Skagit-Sumallo torkolat.Szimpatikus a hely.
Hope slide.
Egy földrengés miatt lezúgott a hegyoldal a régi főútra pár autót maga alá temetve.Van,ahol 70m magas a szikla tömeg!Vhol az alján volt egy tó is.Bő 50éve történt.

Félelmetes látvány.
Jó kis "Ámérikás vacsora". :-)hambi+HB
Fernie-ben gazdagodott a jelvény készlet.
A benzinkúton találtam ezt a kitűzőt.Az ott nem más mint a Magyar zászló!Nem semmi!
A túra HŐSE!14-es CDC PMD.Kb. 30db halat fogott!Kicsit leharcolták,de még így is fogós maradt.
Légykészlet az Elkre.(lent)

Vasárnap:
Szombaton pár új infót begyűjtve,erre a napra a Michel creeket nézzük ki célpontnak.Korai kelést terveztünk,hogy legyen idő reggelizni és hát autózni is kell vagy 40km a vízig.Ébredés után a szokásos időjárás ellenőrzés.Na mééé ne esne!!!!!A reggeli közben a helyi időjárást sasoljuk az "időjáráscsatornán" a tv-n.Az előrejelzés szerint(órás lebontásban mutatja) itt most nem esik!Sőt délután 1-3között várható csak 2-3mm eső!Kicsit el vannak tévedve...
Kaja,pakolás,kv és húzunk a víz felé.Néhány kis település után Sparwood után megtaláljuk a "patakot",ami inkább kis folyócska.Keresünk egy közeli helyet,mert az eső miatt ,nem tervezünk hosszú maradást.Terepszemle után egy ígéretesnek tűnő mély poolnál állunk le.Alatta-felette rohanó a víz,de itt egy elég hosszú szakaszon megcsendesedik és elég rendes mélysége van.Pistinek a fenti szakaszt tanácsolom,ahol a rohanó víz a mélybe vált.Én az alsó végén kezdek.Pár perc múlva a tanonc kiabál,hogy hala van!Gyorsan bekezdett,a mai első hal az övé!Szép cutthroatot szákol ,gyors fotó és vissza.Lassan araszolok felé,minden helyet átnimfázva.Egy nagy sziklán kikelt stonefly maradványairól lövök pár képet.Nemrég szép rajzás volt.A rossz idő ennek kicsit (nagyon!)betett.Nemsoká nekem is megvan az első kis pinyó.Pistit kikerülve a gyors részt csehnimfázom.Hamarosan ismét kapás és egy szép kis whitefish kalimpál a horgomon.A sebes vízben jól védekezik.Fotó ,vissza.Kicsit fentebb a legvadabb vízben egy kisebb white akad a nagy stonefly nimfára.Akkora a horog,hogy el se tudom képzelni,hogyan kapta be,abban a gyors vízben!Nem tudnám beletuszkolni a legyet a halba!!!Az idő változatlanul szar,elvileg most süt a nap....A területet lehorgászva a továbbállás mellett döntünk.Még 1 utsó 10 percet rászánunk a vízre egy másik helyen.Eredmény nélkül mászok ki a meredek partra.Épp akkor,amikor egy ember közeledik felénk.Kérdezi,hogy sikerült-e fognunk,mit,mivel,honnan vagyunk stb.Akkor már Pisti is közeledik,amikor bemutatkozik és kéri az engedélyeket!Kicsit furcsálja,hogy azt mondtam neki Magyar o.-ról jöttem és mégis "rezidens" engedélyem van,mire gyorsan hozzátesszük,hogy a második évemet töltöm itt.Így jár a helyi engedély.Mindent rendben talált,én meg is jegyeztem neki,hogy 3 napja itt vagyunk és senki sem kérte még!Mint kiderül,mi vagyunk az egyedüli "bogarasok" ,akik kint vannak ilyen szar időben is.A végén még feltett pár kérdést,hogy meg vagyunk-e elégedve a vízzel,akörnyezettel,eredménnyel,tisztasággal stb.Az ellenőrzés után még egy kicsit fentebb megyünk,amerre a halőr javasolta,de inkább a bevált Elk szakaszra megyünk vissza,hogy a du.-i rajzásra ott legyünk.Az eső szünet nélkül esik persze.
Visszatérve az ismert szakaszra már bent találunk 1 idősebb urat a vízben.Pont a szakasz közepén áll.Én gyorsan szerelek és felé indulok a parton kerülve a bevált csorgóra.A parton még megállok 1 kicsit nézni a vizet,amikor látom,hogy a csorgó előtt szedések és a kövek előtt is egyre sűrűbben nyúlnak fel a halak a kérészekért!A csorgóra érve ,éppen egy szép cutt szed le vmit alig 1 m-re a a szélétől.CDC repül és a 2ik dobásra le is kapja egy 40es.Ezt követi gyorsan 4 társa és az öregúr ezt észre sem veszi.Neki is sikerül 2db-ot fognia szárazra.Ő volt az egyetlen akit láttam halat fogni a 4 nap alatt!Aztán a cimborája szól neki,hogy induljanak.Miénk a pálya!Pisti a szokott helyére áll,én még a csorgót és a szemközti sziklákat erőltetem.Pár hal után olyan erős rajzás kezdődött,hogy a víz teteje vastagon volt különféle kérésszel.A légyel történő halfogás esélye a nulla alá süllyedt!Ennek ellenére még 2db kicsikartam,de kb. 300 dobásból!!!A víz forrt a zabáló halaktól!Szerencsénkre végre elállt az eső is,igaz csak néhány percre.Sőt!Még a nap is előkerült!A sok hal ellenére inkább tovább állást javaslom.Semmi értelme,életemben ennyi kérészt nem láttam még!Számtalan fajta,színben,méretben.A szigetek utáni forgóhoz megyünk inkább.Kiérve a nyílt vízre látunk pár biztató szedést a hullámzó vízben.Ami meglep,hogy a tanonc,több szedést is "jelent" körülötte!Nem könnyű észrevenni őket a burványló,hullámzó,csillogó vízben!Csendesen ráfordulnak a kérészekre,nem fröcsögve zabálják le.Sikerül neki is,nekem is pár szép cuttot kivenni és 1-2 fotót is csinálunk.A nap időközben eltűnt a következő felhő mögött és a szél is kicsit erősebbnek tűnt.Ennek eredményeként az egész napos ázás és hideg szél miatt az ujjaink MEGGÉMBEREDTEK!!!Júliusban!Alig tudtunk legyet cserélni.Lassacskán esteledik is.Utoljára még a nyílt oldali kis ágat javaslom befejező pecára.Ahogy csattogunk felfelé a vízben már messziről látom,hogy szedett egy hal!Mondom is siessünk,itt még zaba van!Odaérve ismét szedés a bokor előtt.Első dobás természetesen átengedem.Adom az instrukciókat:dobj felé,1m,mozdulatlanul,a szedés felé stb...1m úszás után a sima felszínt egy száj töri át és a legyet villámgyorsan el is tünteti.akasztás,fárasztás,szákolás.1:1
Szép 40cm körüli az elkövető.El sem hiszi,hogy ilyen is van.Szedés,dobás,1m úszás,kapás,fárasztás.Amíg ezen örömködünk kissé fentebb szedés.Na ezt már én vadászom le!Dobás,1m úszás,kapás,akasztás,visszaenged.2:2
Pisti még a zsinórt gubancolja,amikor előtte ismét szedés.Mondom dobja meg,de ő még nyakig van a csomóban.Azt mondja dobjak én.OK.Dobás,1m,akasztás,ez előttem akad le.3:3
Nem semmi peca!ekkor még 1 szedés.Mondom neki,DOBJ MÁR RÁÁÁÁÁÁÁ!!!!!
Még mindig szerel.Akkor majd én.Elsőre 20cm magasabban úszik el a légy,üres.4:3
A következő dobás már azon a sávon megy,ahol a szedés volt.Alig,hogy eléri a helyet,már el is tűnik egy 40es szájában!Akasztás,vissza.5:4hal!
Pisti ekkor mondja,hogy ezt le kellett volna videózni.Hát ezzel kicsit elkésett,mivel több szedés már nem volt.Ezzel a "tökéletes pecával" fejeztük be a 4 napos túránkat az Elken. a 4-ik nap végére a tanoncból,LEGYEZŐ HORGÁSZ lett!Magának köti a legyeit,a felszerelés már majdnem teljes,látja a szedéseket,megtanult legyet szárítani,pontosakat dobni(majdnem :-) ),nimfával is sikerült halakat fognia,magának szákol,cseréli a legyet(ha nem tökölne annyit,amikor adni akarok neki a "tutiból",akkor többet foghatna),és természetesnek veszi a C@R-t!Asszem minden megvan,hogy ne tanulónak nevezzem ezután ;-)
A szállásunkra érve még feltankolunk pár hambival és megünnepeljük a szülinapomat.Hambi,sült b.,pezsgő a menü.Ezzel el is köszönünk a víztől.
Reggel ébredés,indulás,de még a Fernie táblát el sem hagyjuk,amikor Pisti már mondja,hogy "Mikor is kéne visszajönni?Augusztus?"... :-)))
Kicsit beoltódott a száraz legyes pecával.Most már megértette,hogy miért szerettem volna ennyire,hogy így fogjunk halat!Hazafelé gyönyörű helyeken vezet az út,amit idefelé nem láttunk.(főleg éjjel jöttünk)
Néhány szebb helyen még pár fotó és 13óra autózás után hazaértünk.
Összefoglalva:egy gyönyörű helyen lévő,fantasztikus víz,ami rengeteg halat tart és ha a körülmények is kedvezőek,akkor egy életre szóló élményt tud adni!A halak átlag mérete valóban 35-45cm.Dagadt,kövér jószágok,rengeteg kajájuk van a vízben.Már tervezzük a visszatérést,reméljük sikerül aug. elején újabb 4 napot átlengetni itt,akkor már kedvezőbb vízállás és időjárás mellett.A most elmaradt Bullokra is nagyobb az esély akkor már.

Pityu